Erasmus ösztöndíjak több mint egy évtizede állnak mind a hallgatók, mind az oktatók rendelkezésére a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetében, és a programot igyekszünk új partnerintézményekkel folyamatosan bővíteni. Intézetünknek jelenleg a következő európai országok neves egyetemeivel van jól működő hallgatói és/vagy oktatói mobilitása: Egyesült Királyság, Finnország, Írország, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Törökország. A partnerekkel való szerződéseket évente újítjuk és a hallgatói ösztöndíjakra évente két alkalommal (áprilisban és novemberben) lehet pályázni.
Az Erasmus programban való részvétel számos előnnyel jár a hallgatók számára. Egy küldöldi egyetemen eltöltött egy, illetve két szemeszter egyrészt különleges kulturális élményt képes nyújtani, másrészt a hallgató belekóstolhat egy külföldi egyetem életébe (tanulmányi programjába és a hallgatók társasági életébe). Továbbá, az egykori Erasmus hallgatók elmondása szerint, az a rugalmasság és nyitottság, amelyre a külföldi tanulmányút alatt tettek szert, a diploma megszerzése után a munkakeresést is megkönnyítette számukra.
A jelölteknek bizonyos kritériumnak meg kell felelniük ahhoz, hogy jó eséllyel pályázhassanak. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek azok a hallgatók, akik az átlagosnál jobb tanulmányi eredmény mellett olyan tudományos elképzelésekkel, tervekkel rendelkeznek, melyek túlmutatnak a törzsanyagon. A pályázati űrlapok a következő weblapon tölthetők le: ERASMUS
KOORDINÁTOROK:
EGYETEMI SZINTEN:
TÓTH TIBOR Erasmus felelős
4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
Hungary
Telefon és fax: (36) 52-512 929
Email: erasmus@admin.unideb.hu
KARI SZINTEN
Dr. Bárány Attila
4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
Hungary
INTÉZETI SZINTEN
Oroszné dr. Gula Marianna
4010 Debrecen, Egyeter tér 1.
Hungary
Tel: (36) 52-512900/23092
Fax: (36) 52-431147
Email:mariannagula@gmail.com
PARTNER EGYETEMEK ÉS ÖSSZEKÖTŐK:
ÖSZTÖNDÍJ LEHETŐSÉGEK HALLGATÓK SZÁMÁRA
UNIVERSITY OF GRANADA – FACULTAD DE FILOSOFÍA Y LETRAS
SPANYOLORSZÁG
Granada, Campos de Cartuja
Koordinátor: Patricia Molina
Tel: +34 958 24 89 56, +34 958 24 35 61 y +34 958 241 000 (Ext. 20104)
Email: riletras@ugr.es
Betölthető helyek száma hallgatók számára: 1 fő / tanév vagy 2 fő / szemeszter
UNIVERSITY OF JOENSUU, FINNORSZÁG
80101, Joensuu, Finland, P.O. Box 111.
Koordinátor: Dr. Roy Goldblatt
Tel:35 8132514323
Fax: 35 8132514211
Email:roy.goldblatt@joensuu.fi
Betölthető helyek száma hallgatók számára: 2 fő / 5 hónap
UNIVERSITATEA BABES-BOLYAI, CLUJ-NAPOCA
ROMÁNIA
Koordinátor: Dr. Ciprian Bogdan
Tel and fax: 40 264590251
Email: bogdanciprian@euro.ubbcluj.ro
Betölthető helyek száma hallgatók számára: 3 fö / 5 hónap
UNIVERSITATEA DIN ORADEA
ROMÁNIA
Koordinátor: Prof. Ioan Horga
Str. Universitaii 1, RO-4100870 Oradea
Tel/Fax: 0040259467642
Email: ihorga@uoradea.ro
Betölthető helyek száma hallgatók számára: 4 fő / 9 hónap
CANAKKALE ONSEKIZ MART UNIVERSITESI
TÖRÖKORSZÁG
Koordinátor: Dr. Azer Banu Kemaloglu
Fen Edeblyat Fakultesi
Tel: 00 90 2862180018
Fax: 00 90 2862181949
Email: azerbanu@gmail.com
Betölthető helyek száma hallgatók számára: 5 fő / 5 hónap
UNIVERSITY OF PRESOV, Faculty of Humanities and Natural Sciences
SZLOVÁKIA
Koordinátor: Eva Eddy
Tel: 00421517570247
Email: evakrat@yahoo.com
Betölthető helyek száma: 2 fő / 3 hónap
INSTITUTE OF TECHNOLOGY, SLIGO
ÍRORSZÁG
Koordinátor: Eileen Curley
IT Sligo, Ballinode, Sligo, Ireland
Tel:003537191 55384
Fax: 00353719137235
Email: international.office@itsligo.ie
Betölthető helyek száma: 2 fő / 4,5 hónap
NB! Csak színház és előadóművészet iránt érdeklődő hallgatók jelentkezését várják.
TECHNISCHE UNIVERSITÄT DORTMUND
NÉMETORSZÁG
Koordinátor: Sina Nitzsche
Tel: +49 0 2317552903
Email: sina.nitzsche@tu-dortmund.de
Betölthető helyek száma: 2 fő / 6 hónap
UNIVERSITÄT BREMEN
NÉMETORSZÁG
Koordinátor: Henrike Evers
Tel: +49 421 218 68038
Email: hevers@uni-bremen.de
Betölthető helyek száma: 1 fő / 5 hónap
ÖSZTÖNDÍJ LEHETŐSÉGEK OKTATÓK SZÁMÁRA
TECHNISCHE UNIVERSITÄT DORTMUND
NÉMETORSZÁG
Koordinátor: Sina Nitzsche
Tel: +49 0 2317552903
Email: sina.nitzsche@tu-dortmund.de
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét (5 óra)
UNIVERSITY OF PRESOV, Faculty of Humanities and Natural Sciences
SZLOVÁKIA
Koordinátor: Eva Eddy
Tel: 00421517570247
Email: evakrat@yahoo.com
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét (8 óra)
INSTITUTE OF TECHNOLOGY, SLIGO
ÍRORSZÁG
Koordinátor: Eileen Curley
IT Sligo, Ballinode, Sligo, Ireland
Tel:003537191 55384
Fax: 00353719137235
Email: international.office@itsligo.ie
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét (10 óra)
KARL FRANZENS UNIVERSITY OF GRAZ
AUSZTRIA
Koordinátor: Mag. Diana Afrashteh, Office of Inernat. Relations
Tel:43 3163801247
Fax:43 3163809156
Email:diana.afrashteh@uni-graz.at
Betölthető helyek száma: 1 fő / 2 hét
THE UNIVERSITY OF PORTSMOUTH
NAGY-BRITANNIA
Koordinátor: Genevieve Parkes
Tel:00 44 2392846081
Fax: 00 44 2392846040
Email:genevieve.parkes@port.ac.uk
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét (8 óra)
UNIVERSITY OF CENTRAL LANCASHIRE, PRESTON
NAGY-BRITANNIA
Koordinátor: Jackie Maudsley
International Office
Preston, PR1 2 HE
Tel: 00 44 1772895011
Fax: 00 44 1772894952
Email:jmaudsley@uclan.ac.uk
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét (5 óra)
CANAKKALE ONSEKIZ MART UNIVERSITESI,
TÖRÖKORSZÁG
Koordinátor: Dr.Azer Banu Kemaloglu
Tel:00 90 2862180018 Mell.1775.
Fax:00 90 282181949
Email: azerbanu@gmail.com
Betölthető helyek száma: 1 fő / két hét (8 óra/hét)
UNIVERSITY OF GRANADA – FACULTAD DE FILOSOFÍA Y LETRAS
SPANYOLORSZÁG
Granada, Campos de Cartuja,
Koordinátor: Patricia Molina
Tel: +34 958 24 89 56, +34 958 24 35 61 y +34 958 241 000 (Ext. 20104)
Email: riletras@ugr.es
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét
UNIVERSITY OF JOENSUU, FINNORSZÁG
80101, Joensuu, Finland, P.O. Box 111.
Koordinátor: Dr. Roy Goldblatt
Tel:35 8132514323
Fax: 35 8132514211
Email:roy.goldblatt@joensuu.fi
Betölthető helyek száma: 1 fő / 2 hét (8 óra/hét)
UNIVERSITATEA BABES-BOLYAI, CLUJ-NAPOCA
ROMÁNIA
Koordinátor: Ciprian Bogdan
Tel és fax: 40 264590251
Email: bogdanciprian@euro.ubbcluj.ro
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét
UNIVERSIDADE DE COIMBRA
PORTUGÁLIA
Koordinátor: Dra. Filomena Marques de Carvalho
Tel: +351 239857000
Email: re@driic.uc.pt
Betölthető helyek száma: 1 fő / 1 hét (5-8 óra)