Képzéseink

Miért épp ide?

Az anglisztika alapszakra (BA) azok jelentkezését várjuk, akik mélyebb ismeretekre kívánnak szert tenni az angol nyelv, illetve az angol nyelvű irodalmak és kultúrák területén, és korszerű tudással felvértezve akarnak kilépni a munkaerőpiacra. Ennek érdekében a DE BTK Angol—Amerikai Intézetében (AAI) az ország egyik legfelkészültebb szakembergárdája változatos, a külvilág igényeihez folyamatosan alkalmazkodó tananyaggal várja a jelentkezőket. Noha a legfőbb cél természetesen az angol nyelv és az angol nyelvű kultúrák magas fokú ismerete, számunkra az is kiemelten fontos, hogy hallgatóink a mai valóságról szerzett tudással, a világban való tájékozódáshoz szükséges korszerű és versenyképes ismeretekkel és képességekkel felszerelkezve kerüljenek ki a munkaerőpiacra. Ennek megfelelően a DE országos hírű anglisztika szakán szerzett diploma évek óta egész Magyarországon, sőt külföldön is nagy megbecsülésnek örvend.


Mit adhat nekem ez az Intézet?

Hogy másoknak mit adott, azt megtudhatod itt.


Mit lehet itt tanulni?

Az alapképzésben (BA) az általános törzsképzésen túl (mely egyben a minor szak anyaga is) az AAI négy, egyes tudományterületekre specializálódott tanszéke (az Brit Kultúra Tanszék, az Észak-amerikai Tanszék, az Angol Nyelvészeti Tanszék és az Angol Nyelvpedagógiai és Szakmódszertani Tanszéklehetőséget ad arra is, hogy a hallgatók érdeklődési területüknek megfelelően válasszanak az Intézet által megajánlott szakirányokból és tematikus kurzuscsoportokból. A kínálat az amerikanisztika specializációtól az angol nyelvű kultúrák irodalmán és történelmén át a nyelvészetig, a filmektől az alkalmazott nyelvészetig, a nemi szerepek vizsgálatától az EU-tanulmányokig, a vizuális és populáris kultúrától Írország, Kanada vagy Ausztrália kultúrájáig terjed. Így az alapos nyelvi és nyelvészeti képzés mellett az Intézet által megajánlott kurzusokon lehet tanulni Lincoln elnökről és A gyűrűk uráról, képzőművészetről és szociológiáról, az amerikai politikáról és a Trainspottingról, a középkori történelemről és a horrorfilmekről, Emily Brontëról és a reklámokról, Shakespeare-ről és a krimiről. Vagyis aki anglisztika szakon végez, olyan változatos ismeretanyaghoz jut, ráadásul angol nyelven, amelyet egyébként sok tanszék és intézet kínálatából kellene összeválogatnia. Annak, aki angoltanár szeretne lenni, az 5+1 vagy a 4+1 éves osztatlan tanárképzési programot ajánljuk.


Egyéb készségekre is szert tehetek?

A palettát tovább bővíti, hogy lehetőség van egyéb, a gyakorlati életben és a hallgatók jövendő pályáján jól hasznosítható specializációk felvételére: ilyen például az üzleti angol nyelvangol-magyar fordítás. A Hatvani István Szakkollégium és a DETEP tehetséggondozási programjaiban a hallgatók további ismeretekkel gyarapodhatnak.


Csak nappali képzés van?

Intézetünk igen változatos formában próbál segítséget nyújtani mindazoknak, akik vagy nem engedhetik meg maguknak a nappali tagozatos képzést, vagy pedig nincs is rá szükségük, mert már van egy diplomájuk. Levelező alapképzésünk (BA) a nappali alapképzéssel egyenrangú diplomát ad. 


Van továbbtanulási lehetőség?

Akik nem elégednek meg az alapképzés nyújtotta tudással, két mesterszakon is folytathatják tanulmányaikat: az észak-amerikai kultúra alaposabb ismeretét kínáló amerikanisztikai mesterképzésen, illetve az angol nyelv, nyelvészet és brit kultúra elsajátítását mélyebb szinten lehetővé tevő és egyéni érdeklődés szerint alakítható anglisztikai mesterképzésen, mely utóbbi jelenleg az egyetlen akkreditált anglisztikai mesterszak Kelet/Észak-Kelet-Magyarországon. Emellett lehetőség van levelező tagozaton tanárszakos mesterképzés felvételére is, melyhez az AAI korszerű szakmódszertani képzéssel járul hozzá.
Ezen túl pedig az Intézet doktori (Ph.D.-)programokat is működtet mind a modern brit kultúra, mind az amerikanisztika, mind pedig a nyelvészet területén.


Piacképes lesz a diplomám?

Az anglisztika szakon elsajátítható ismeretanyag és tudás sokszínűségének köszönhetően bátran állíthatjuk, hogy ez a szak adja az egyik legrugalmasabb diplomát. Akármelyik képzési formát végzik is el hallgatóink, nemcsak a hagyományos értelemben vett lexikális tudásra tesznek szert, hanem olyan változatos, jól hasznosítható készségekre is, amelyek közül az angol nyelv professzionális ismerete csak a legalapvetőbb. Az anglisztika szakon végzettek így nemcsak tanárként és tolmácsként vannak a legjobbak között, de sikeresen megállják helyüket az üzleti és a pénzügyi életben, a sajtóban és a médiában, a diplomáciában, a nemzetközi kapcsolatok terén, az önkormányzati és kulturális életben, valamint az idegenforgalomban – mint ezt volt hallgatóink is tanúsítják.


Csak a tanulás? Diákélet nincs is? És ösztöndíják?

Tanulmányaik ideje alatt az anglisztika alapszakosok részesei és létrehozói lehetnek annak a pezsgő, a hatalmas egyetemi buliktól az Intézet nemzetközi angol nyelvű színházi fesztiválján át a tudományos diákköri konferenciákig terjedő diák- és kulturális életnek, melynek kialakításához az Intézet hallgatóbarát oktatói gárdája is szükséges partner, de amelyhez mindenki a saját ötleteivel is hozzájárulhat. Ezért hallgatóink közül sokan még évekkel végzés után is visszajárnak hozzánk. De ha valakinek ez a közösség is szűknek bizonyul, megpályázhatja a külföldi, többek között ERASMUS- ösztöndíjak valamelyikét is.

Frissítés dátuma: 2021.02.22.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.