Gendertudományi Központ - Kurzusok és hallgatók eredményei

Kurzusok és a hallgatók eredményei

A Gendertudományi Központ egyre növekvő számban ajánl meg témába illő kurzusokat, hiszen más vezető oktatók is, de egyre több fiatal oktató is catlakozott a munkacsoporthoz. A kurzusok az oktatás mindegyik szintjén jelen vannak, az alapképzéstől a mesterképzésen át a doktori képzésig, és mindig is népszerűek voltak a hallgatók körében, legyen bár szemináriumról vagy előadásról, kötelező, kötelezően választható vagy választható kurzusról. A "Bevezetés a genderkutatásba" című kurzus jelenleg kötelező tantárgy az alapképzés brit kultúratudományi sávjában, de az érdeklődő hallgatók sok egyéb kurzus közül is választhatnak. A hallgatók érdeklődésének kézzel fogható bizonyítéka az a körülbelül száz szakdolgozat és közel harminc (közte sok országosan díjnyertes) OTDK-dolgozat, melyeket genderrel kapcsolatos témákból írtak.

A részletekért klikkeljen

Az oktatás magas színvonalát jelzi, hogy hallgatóinknak jó esélyük van, hogy sikeresen jelentkezzenek posztgraduális képzésekbe. Sokan bejutottak ösztöndíjasként a budapesti Közép-Európai Egyetem gendertudományi tanszékének mesterképzési programjába, többek között Kőrösi Márta, Garamvölgyi Judit, Zimányi Eszter, Kovács Éva, Csiki Andrea, Soós Viktória; ezen túl Kőrösi Márta és Györke Ágnes teljes vagy kiegészítő Ph.D-ösztöndíjat nyert el ugyanitt. De az AAI-ban is sikerrel szerepelnek a gender-témájú Ph.D-sok: 2007-ben Kalmár György megvédte az igazság mint nő filozófiai metaforájáról írt Ph.D-disszertációját, 2009-ben pedig Csatári Annamária védte meg sikerrel Margaret Drabble és A.S Byatt "nővérnarratíváiról" írt PhD-dolgozatát.

Legutóbbi frissítés: 2023. 06. 08. 11:03