Volt hallgatóink mondták | Angol-Amerikai Intézet

Mit kaptam Debrecenben (a Kossuthon) az angol szaktól? Más gondolatának tiszteletét és mégis időt, helyet, szabadságot a sajátomnak. A forma és a gondolat tisztasága iránti szigorú igényességet. Olvasást másként: gyorsabban, többet, de gondolkodva, továbbgondolva, kérdezve, nem mindig elfogadva. Lehetőséget fejlődni - de csak amennyire én akartam vagy hagytam. Tanítás mellett tanár és diák közötti együtt gondolkodást, barátokat, szerelmeket, bulikat, helyeket a fiatalból majdnem felnőtté váláshoz. Mindezt úgy, hogy most is összeszorul a torkom ha Debrecenre gondolok – jó lenne visszamenni oda és akkor. Bár nem foglalkozom már úgy és annyit az angol irodalommal, mint egyetemistaként, az élet egy másik oldalán a nyelvismereten túl is rendkívül sokat ér a gondolkodás és alkotás „hogyan”-ja amit a Kossuthon tanultam.

Viki

Édesapám mindig azt mondta nekem gyerekkoromban, hogy jól gondoljam meg, hová megyek egyetemre, mert az egyetemi éveink alatt tudunk a legboldogabbak lenni. Húsz évvel a diplomaosztóm után is sok szempontból igaznak találom ezt a mondatot, mert „kossuthos létem” a leggondtalanabb, legszabadabb és intellektuálisan a leginspirálóbb korszaka volt az életemnek, amiben nagy szerepe volt annak, hogy angol szakos, azon belül brit sávos voltam Debrecenben.
Persze az első évben, mint sok sorstársam, én is a túlélésre játszottam, ám másodévtől már élveztem a sokszínű, akadémiailag igen magas szintű oktatást, harmadévtől pedig már tisztán láttam, milyen szerencsés vagyok, hogy az ország legkiválóbb angol szakára járok.
Bár cipőtervezői karrieremnek közvetlenül nincs köze a diplomáimhoz, azt biztosan tudom, hogy a KLTE angol szakja nélkül műveltségben, tudásban, világlátásban nem lennék ma az, aki vagyok. Nem beszélve arról, hogy itt ismertem meg a férjemet, akivel nemcsak British History szemináriumon tartottunk közösen kiselőadást elsőévesen, hanem együtt vittük sikerre elképzeléseinket tíz évvel később a „minden-téren-közös” vállalkozásunkban.
interjú Vikivel a munkájáról

Laci

Már gimnazista koromban tudtam, hogy külkereskedőként szeretnék dolgozni, és leginkább a szüleim unszolására mentem egy szakirányú főiskola helyett a KLTE angol szakára. El kellett telni néhány évnek végzés után, mire rájöttem, hogy ami praktikus ismeret a munkámhoz kell, az menet közben remekül elsajátítható. Ami sokkal nehezebben szerezhető már meg az egyetem után, az a széleskörű műveltség, a nyitottság, a tolerancia a sajátunktól eltérő eszmék, tőlünk eltérő gondolkodású emberek iránt, a bennünk lévő kreativitás felismerése, a vitázás kultúrája, az építő jellegű kritika elfogadása, az a tudás és tapasztalat, amiket úgy szívtam magamba a Kossuthon az órákon, a szünetekben, a szakesteken vagy épp a Kossuth Klubban éjfél körül, hogy nem is tudtam róla.
Nem beszélve arról a sziklaszilárd alapokon nyugvó angol nyelvtudásról, amit még húsz év ’pidgin English’ sem tudott kiirtani belőlem, és ami meghatározta azt, hogy soha ne kelljen azzal kezdenem egy üzleti tárgyalást, hogy „Sorry for my English…”.
Ezért azt javaslom minden felvételizőnek – így sok év távolából –, hogy használják ki az angol szakon töltött idő minden percét, mert bármilyen munkát is végezzenek majd az egyetem után, nagy valószínűséggel nem lesz többé részük abban a luxusban, hogy a legfőbb napi tevékenységük a világirodalom legjobb regényeinek és verseinek olvasása legyen, a legkiválóbb oktatók szárnyai alatt, az ország talán legszebb egyetemén.
És persze használják ki az intézeten kívül töltött időnek is minden percét, mert bizonyosan ezekben az években kötik az életre szóló barátságokat, és ha igazán szerencsések, az életre szóló szerelmet is megtalálhatják.

2003-ban azért jelentkeztem a Debreceni Egyetemre, mert egy emberközeli vidéki városban szerettem volna egyetemista lenni, másrészt angoltanár osztályfőnököm azt tanácsolta: ha angol szak, akkor csakis Debrecen! Visszagondolva az elmúlt tíz évem élményeire és eredményeire, értem hogy miért mondta és nagyon örülök, hogy hallgattam rá. Az AAI páratlanul színvonalas képzése olyan erős szakmai felkészítést adott, melynek köszönhetően nemzetközi szinten, szigorú követelményekkel szemben is sikerült megállnom a helyem. A diploma megszerzése után három évig Ho Chi Minh Városban dolgoztam angoltanárként az International House ottani iskolájában. Jelenleg Borneón élek és mentorként a helyi angoltanárok szakmai képzését végzem a British Council alkalmazottjaként.
Azonban a szakmai felkészítésen túlmenően sokkal többet kaptam az intézettől. A széleskörű képzési programnak köszönhetően nem csupán az angol nyelv és irodalom területén szereztem alapos ismereteket, hanem egy sor más tudományterületre is bepillantást nyertem (gendertudomány, pszichológia, szociológia, történelem, filmtudomány stb). Színház specializációsként tagja lehettem egy rendkívül összetartó csoportnak, akikkel az évenkénti drámafesztiválon való szereplés mindig a tanév csúcspontja volt. Szintén az angol tanszéknek köszönhetem, hogy ISEP ösztöndíjjal fél évet Chicagóban tölthettem. Ezek mind-mind olyan élmények, tapasztalatok voltak, melyek a gondolkodásmódom, kritikai véleményformálásom, világnézetem kialakításában döntő fontosságúak voltak.

2001-ben végeztem a Debreceni Egyetemen angol-magyar szakon, azóta az ország egyik legpatinásabb gimnáziumában tanítok, és a nyelvi előkészítő évfolyam szakmai felelőse vagyok.
S hogy mit is kaptam az angol tanszéktől a diplomámon kívül? A legjobb barátnőmet, az angol irodalom iránti rajongásomat, szakmai alaposságot, tanáraim elismerését, egy remek témavezetőt, s remélem, még ebben a tanévben megkapom a PhD-fokozatot is.
Ez egy olyan hely, amelyet nem tudsz kitörölni az emlékeid közül, de nem is érdemes.

Tanulmányaim mellett a legfontosabb dolgok, amelyeket az egyetemtől és a tanszéktől kaptam, azok a baráti kapcsolatok, melyek a mai napig tartanak és visszaköszönnek akár a munkahelyemen is. Az angol nyelv és kultúra mellett megtanultam bánni - és kommunikálni - az emberekkel, ami rengeteget segített munkám megszerzésében és mindennapi sikeres teljesítésében. Jelenleg egy 50 fős csoportot irányíthatok, és azt hiszem, az itt szerzett tapasztalatok nélkül ez nem sikerült volna!

A Debreceni Egyetemen angol-francia szakos diplomát szereztem, majd elvégezetem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen egy egyéves fordító- és tolmácsképző tanfolyamot. Ezt követően nemzetközi tanácsadó cégeknél dolgoztam, mint tolmács-fordító. Időközben sikerült letennem az uniós fordítói versenyvizsgát, aminek köszönhetően 2007. májusától Luxembourgban dolgozom az Európai Parlamentben fordítóként. A nyelvszakos diploma előnyeit már a fordítóképzésen is éreztem, és azóta is nap mint nap hasznosítom a munkám során. Az idegen nyelvű szövegek megfejtése mellett – ami sokszor nem könnyű feladat – a legnagyobb kihívást számos esetben a helyes magyar megfogalmazás jelenti.

Erdélyből indulva, amit saját hazám megtagadott tőlem, azt az Intézet bőkezűen megadta számomra. Biztatást, felkarolást, nyitott, barátságos légkört. A gazdag könyvtárat. Világszinten elismert oktatóktól kapott tudást, amelyre életemet alapoztam. Tanáraim önzetlen segítőkészségét, bizalmát. Az angol nyelvet, amelyet a családomban és munkámban egyaránt használok.

A vendégoktatóktól elsajátított irodalmi, nyelvi és kulturális betekintést az addig csak térképről ismert nyelvterületekre. Brisbane-i és norwich-i ösztöndíjaimat, egri kistanári gyakorlatomat, a konferenciákat. A magamra találást.

Kívánhattam volna-e többet? Nem.
Adhattam volna-e többet? Igen, de akkor önző voltam, tanulni akartam.
Debrecenbe, az angol tanszékre zarándokként járok vissza, mert mindig is volt és lesz miért.
Belülről feltöltődni, felkeresni azokat, akik egykor életemet, jövőmet öntögették formába.
Elégedett vagyok: minden perc megérte.
Egy kérdés marad megválaszolatlan: hogyan tudom én ezt a sok jót meghálálni?

Szinte napra pontosan tíz évet töltöttem el a debreceni angol tanszéken: diákként, később doktoranduszként. Ez az idő nemcsak tanulással telt (bár kétségkívül leginkább azzal), hanem több félévben tanítottam is nyelvészeti−nyelvi órákat. Nehéz lenne felsorolni, amit itt tanultam, hiszen a megszerzett nyelv- és szakmai tudás csak az alapját képezi mindannak a szemléletmódnak, melyet tanáraimtól kaptam, és melyet tanárként magam is hasznosítani tudok, más nyelvek oktatása során is. Mindez azonban csak a dolgok egyik oldala. Legalább ilyen fontosnak tartom, hogy az angol tanszék folyosójára mindig szívesen léptem be. Legjobb barátaimat, a hatalmas bulikat, kirándulásokat, fantasztikus szakesteket és egy féléves angliai ösztöndíjat szintén az intézetnek köszönhetem – ez pedig azt hiszem, mindennél többet elmond.

Nem könnyű feladat pár sorban írni arról, mi mindent jelent nekem az az öt év, amelyet a Debreceni Egyetem angol (és magyar) szakos diákjaként töltöttem. Kétszakosként keményen kellett tanulnom, de a megszerzett tudásra azóta is támaszkodom. Kitartásra neveltek ezek az évek, és alapvetően formálták a szemléletemet. Máig fel tudok idézni egyes szemináriumokat vagy előadásokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Lenyűgöző tudású és felkészültségű tanáraim voltak, de emellett az Angol-Amerikai Intézetben emberileg is sokat kaptam: támogatást, motiválást, kedvességet. Csoporttársakat, köztük a legjobb barátnőmet. Azt, hogy valóra vált az álmom, és Angliában tanulhattam Erasmus-ösztöndíjjal.
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy ide jelentkeztem (valójában máshova nem is adtam be a jelentkezési lapomat, csak Debrecenbe). Az itt szerzett tudásban mindig bízhatok: egyaránt támaszkodhattam rá a fordítóképzőben, ahol később tanultam, értékelték felvételi elbeszélgetéseken, és munkám során is elengedhetetlennek bizonyult. Az élet úgy hozta, hogy az angol használata mindennapjaim szerves része maradt: 2005 márciusa óta az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatóságán dolgozom fordítóként, és angolról fordítok magyarra elsősorban jogi szövegeket.

Az Angol-Ameriaki Intézet a világot adta nekem. Kinyitott kulturálisan. A társadalmi érzékenységem az egyetem öt éve alatt nagyon sokat fejlődött, aminek nagyon nagy hasznát veszem a jelenlegi munkám során is. Azt tudtam akkoriban is, hogy a tanári vonalon nem fogok elindulni, de az angol nyelvű irodalom és történelem ilyen mélységű ismerete abban nagyon hasznos, hogy a kulturális-történelmi hátterét valamennyire ismerem a különböző országoknak, ahonnan a családok, akikkel dolgozom, származnak. A gender studies pedig nemcsak a feminizmus felé vitt el, de a másság minden formájának megértése felé is. Csodálatos barátokat szereztem és rengeteg szép emlékem van az angol szakos évekről. A tudás- és tanulásvágyam is ott alakult ki, és most épp második diplomám megszerzése előtt állok Childhood and Youth Studies-ból Angliában.

Tudtam, hogy sokat nyújt majd a Debreceni Egyetem, hiszen szüleim igaz meséi nyomán már gyerekként is sokszor álmodtam magam egyetemistabőrbe. Azonban így közel tíz év távlatából még én is megdöbbenve veszem számba, hogy az Angol-Amerikai Intézet nem csupán fő érdeklődési köreimet határozta meg, hanem előre megírta az életemet is. A „tudóskodás” mellett – a Donald Morse professzorral végzett izgalmas munka arra késztetett, hogy beiratkozzam a posztgraduális képzésre, nemrég pedig a tanszék saját folyóiratának technikai szerkesztője lettem – jelenleg nyelvtanárként és fordítóként dolgozom (a sorsnak hála, többek között kedvenc íróim könyvein is). Továbbá, azon túl, hogy a legfontosabb baráti kapcsolataim kevés kivétellel mind a tanszékhez kötődnek, feleségemmel is itt ismerkedtem meg, akivel most várjuk második kisfiunkat. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az egyetemnek, hogy a lehetőségek végtelen, előttem feltáruló folyosóját nem körösítette amerikai rendőrfánkká, és kedves tanáraimnak, hogy annyi türelemmel és leleménnyel okítottak és okítanak.

Élvezetes és izgalmas tapasztalat volt az AAI-ban tanulni, ami elmondhatatlanul sokféleképpen volt hatással az életemre. Jelenleg egy gyönyörű, trópusi ország egyik legnagyobb presztízsű nyelviskolájának alkalmazásában állok, de részmunkaidőben egy itteni magánegyetemen is tanítok. De hogy segítettek hozzá az AAI-ban végzett tanulmányaim ahhoz, hogy erre a kalandra vállakozzam?
Itteni tanulmányaim előtt soha nem tartottam nagyra az irodalmat. Különösen a klasszikusokat nem – mert hisz ugyan kit érdekel egy szociopata és egy akaratos lány románca, akik ráadásul valahol a yorkshire-i lápon élnek? Brontë klasszikus regénye olyan világot mutatott be, amely annyira különbözött az enyémtől, hogy igen nehéz volt bármiféleképp is viszonyulni hozzá. És mégis, néhány év elteltével az Üvöltő szeleket kedvenc regényeim közé sorolom. Miért? Mert az irodalomszemináriumoknak és -előadásoknak semmi közük nem volt ahhoz, amit a középiskolában megszoktam. Elméleteket tanultunk, megtanultunk egy sor közelítésmódot és kritikai gondolkodást, amelyek annyira kitágították a látásmódomat, hogy megtanultam azt is értékelni, ami első látásra teljesen másnak, teljesen idegennek tűnik.

Bátorságra, rugalmasságra és nyitottságra van szükség ahhoz, hogy egy, a sajátunktól eltérő kultúrában éljünk. Az AAI-ban végzett tanulmányaim megtanítottak arra, hogyan kell másképp gondolkodni, hogyan közelítsünk és lássunk meg egy problémát különböző látószögekből. Az Intézet oktatói által tanított sokféle tudományterület – irodalom- és gendertudomány, pszichológia és pszichoanalízis, szociológia, történet- és kultúratudomány, nyelvészet, stb. – mind a független, kritikai és alkotó gondolkodásra ösztönöztek.

Végzettségem szerint „az angol irodalom és nyelv tanára” vagyok. De elég egy pillantást vetni arra, mit mondanak a volt hallgatók, és látjuk, nagyon változatos területeken dolgoznak: projektmenedzserek, grafikusok, ügyintézők, stb. Egy dolog azonban közös bennünk – másképp kell gondolkoznunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk a magunk területén. És bár a bölcsészszakok talán manapság nem olyan divatosak, mint például a közgazdaságtan, a mi sikertörténeteink kellőképpen bizonyítják, hogy az AAI által kidolgozott tanterv rendkívül eredményesen készített fel bennünket számtalan, később választott hivatásra.

A Debreceni Egyetemen eltöltött angol szakos évek kétségkívül életem legtartalmasabb és legizgalmasabb emlékeit gyarapítják. Mindig nagy örömmel gondolok az ottani tapasztalatokra, a legjobb diákközösségre, barátokra, és különösen a sikerélményekre, amelyeket a tanszék páratlanul inspiráló tanárainak köszönhetek. Nagy élmény volt az angol nyelv, kultúra és irodalom iránti rajongásomat megosztani hasonlóan őrült anglománokkal. Az angolos éveknek köszönhetően Angliában is lehetőségem volt tanulni ERASMUS-diákként. Sőt, az angol tanszék olyan szintű, nemzetközileg is versenyképes tudást alapozott meg bennem, hogy a tanulmányaim végén sikeresen pályáztam a brit kormány Ph.D. ösztöndíjára, amely teljesen fedezte kortárs angol irodalmat kutatató doktori munkámat a Bristoli Egyetemen. A doktori befejezése után az Egyesült Államokba költöztem, és jelenleg a Chicagoi Egyetemen dolgozom egy oktatásügyi és tankönyvszerkesztői központban, ahol az egyik ütőkártyám az angol nyelvtanári képesítésem. Na meg az amerikai civilizáció és irodalom alapképzés is egészen jól jön mindennapjaim navigálásában! Visszatekintve, egyre jobban értékelem azt, hogy az angol szakos képzés többféle tudományos területet érintett, többek közt nyelvészetet, irodalomtudományt, kritikai kultúrakutatást, média- és filmművészeti tudományokat, történelmet, neveléstudományt vagy oktatási gyakorlatot. Ez a változatosság és magas szintű követelmény meglehetősen egyedülálló és a tanszék végzőseinek életreszóló előnyt fog biztosítani, az itt megszerzett képességeken és szaktudáson túl.

2000-ben szereztem angol-német szakos diplomát a Debreceni Egyetemen. Jelenleg a szoftver-óriás Oracle Európai Üzletirányítási részlegének tudásmenedzsment ágán dolgozom projektvezetőként.
Az angol szakos diplomám, nyelvészeti specializációval és tanári képesítésem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ebben a munkakörben vagyok, melyben hosszú távon tervezünk tanulási, tudásépítési és -megőrzési folyamatokat szervezeti szinten.
A diplomámmal nemcsak világszínvonalú tárgyi tudást kaptam, hanem részletes bevezetést és áttekintést számtalan irodalmi, nyelvészeti és kulturális területre, melynek hasznát csak évekkel később tudtam és tudom igazán értékelni.
Boldogan és mélységes tisztelettel gondolok vissza egykori oktatóimra és a professzorokra az angol és a német tanszéken, akiknek sokoldalú tudományos munkája ezt lehetővé tette számomra.
Bár a szakmai előmenetel nagyon fontos számomra, az angol nyelvű kultúra az én életemben egy másik jelentős szálon is kapcsolódik: férjem ír és Dublinban élünk. Biztos vagyok benne, hogy az angol nyelv árnyaltságainak megértésének alapjait dr. Bársony Olga Grammar Practice, és dr. Hollósy Béla Vocabulary óráinak köszönhetem. Sokat elárul a képzés magas színvonaláról és időtálló értékéről, hogy többen voltunk az évfolyamon, akiknek már a szülei is az angol tanszékről kapták diplomájukat.

A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete az a pont számomra, ahonnan elindultam, s ahová tizenöt éve mindig visszatérek – máshogy, másért, de mindig valahogyan gazdagodni. 1998-ban végeztem angol-orosz szakos tanárként. Az egyetemi évek alatt észre sem vettem talán, hogy mennyit tanultam tanáraimtól – a szakmai alaposság mellett emberségről, odafordulásról, nyitottságról, a másik egyéniségének elfogadásáról, a tehetség értékeléséről. Akkor fogtam ezt fel leginkább, mikor kezdő tanárként, majd később TDK-témavezetőként újra meg újra azon kaptam magam, hogy öntudatlanul e mintákat próbálom utánozni. Az igyekezet sikere vitatható, de a mai napig el sem tudom képzelni, hogy tanítani, tehetséget gondozni máshogy is lehet, szabad, vagy éppen érdemes, mint ahogy azt debreceni tanáraimtól láttam. Mint ahogy cikkeim, majd Debrecenben védett PhD- és habilitációs értekezésem megírásakor is az az immár belsővé vált szakmai mérce volt irányadó számomra, amelyet ők állítottak fel.

Nem egészen önszántamból jelentkeztem annak idején a Kossuthra, édesanyám ragaszkodott hozzá, mondván, Debrecen közelebb van, mint Szeged. Azóta is hálás vagyok neki, és nem bánok egyetlen ott eltöltött napot sem. Még azt sem, amikor angol irodalom órán a szódolgozatomra megkaptam első egyesemet Szaffkó tanár úrtól, mindjárt a legelső héten. Hidegzuhanyként ért. „Hűha! Ez véresen komoly!” – gondoltam.
Legkedvesebb emlékeim között ott van Hollósy tanár úr aranyos humora, a dráma szakkörös színpadi fellépéseink, a Birminghamben cserediákként eltöltött időszak és azok a csoporttársak és barátok, akik azóta már anyatársak, s akikkel rendszeresen konzultálunk az interneten, többek között a szobatisztaságra szoktatás témakörében.
Az angol szak szilárd alapokat adott a későbbi szinkrontolmács-képzéshez, melyet diploma után végeztem el. Azóta is ez a szakmám, és nagyon szeretem csinálni.

Már a középiskola elején, egy együttesnek köszönhetően tudtam, hogy angol szakon szeretnék továbbtanulni; a nagynénémnek (aki szintén itt végzett), és az épület szépségének köszönhetően (még ha ez elsőre felületesen is hangzik :) ) pedig azt, hogy mindenképpen Debrecenben. Tudtam, hogy így lesz lehetőségem megismerkedni mélyebben a nyelvvel, a kultúrával. És az angol szak többet adott, mint amire számítottam: magabiztos nyelvtudást; a kultúra, és leginkább az irodalom szeretetét; változatos órákat és diákéletet. És mindaz, amit itt tanultam, a mai napig hatással van az életemre – szabadidőmben és a munka területén is. Az irodalmi művek olvasása, elemzése megtanított a rejtett, de lényeges dolgok meglátására, a felfedezés örömére, és a nyitottságra minden új, és akár szokatlan dolog irányába. Az angol szak megadta nekem azt az igazi „egyetemista vagyok” érzést, amire vágytam.

1992-ben egy szép nyári napon felvételiztem angol-német szakra, és a folyosón megismerkedtem néhány sorstársammal, akikből 2 (Végvári Edit és Puszta Zsófia) mind a mai napig intenzíven jelen van az életemben, ami azért bárhogy is számolom majdnem 20 éves barátság. Nos, ez az egyik legfontosabb hozadéka angol-német szakos tanulmányaimnak. Egy másik prózaibb eredmény pedig: angol nyelvtanár lettem, annak ellenére, hogy 98-ban államvizsgám napján, magabiztosan hírdettem mindenkinek, hogy én minden leszek, csak tanár nem. 3 hónap múlva már tanítottam, persze. Sokáig a Galambos-Lindenfeld nyelvstúdióban dolgoztam, most pedig visszatérve boldog békebeli időkből (aka. Gyes), az Egyetemen vagyok nyelvtanár, ahol a pszichológus szakfordítói képzés mellett BTK-s nyelvi felkészítő órákat tartok. És mi maradt meg az egyetemből: Szilassy tanár úr órái, az irdatlan hosszú olvasmánylisták, tele gyönyszemekkel, fantasztikus tanárok, bulik, igazán nagy szerelmek, egy amerikai ösztöndíj, Mrs Bricklayers, Bényei Tamás és Séllei Nóra baráti köre, ahova 1-2 évtized után már egyre többen gyerekekkel érkezünk, Pálma nevű, illetve Perényi utcai szórakozóhelyeken áttáncolt éjszaka után reggel épp beesni Szaffkó tanár úr előadására, The Bridge írása, szerkesztése, és szinte minden irodalmi óra, akár kanadai, brit vagy amerikai. Imádtam azt a pezsgő intellektuális légkört ami akkor belengte az egyetemet és a tanszéket. És egy olyan attitűd, világlátás, amire mind a mai napig büszke vagyok. Minap állnak a gyerekeim a könyvespolcom előtt, mustrálva a sok angol nyelvű könyvet: -Anya, ezt mind olvastad? - Igen, nagyjából. - És emlékszel is rájuk? - Nem mindre, sajnos. Talán, így közel 40hez, ismét előveszem Tristram Shandyt, egy kis nosztalgiára!

A felejthetetlen egyetemi éveket tulajdonképpen az angol tanszéknek köszönhetem. Otthont adott 5 + 3 évre, még ha az utolsó években már nem is éltem Debrecenben. Egyrészt egy nagyon színvonalas képzést kaptam az évek során, másrészt megismertem olyan szakmailag és emberileg egyedülálló oktatókat, akik közül néhányan azóta is nagyon fontos részét képezik az életemnek, most már barátként.
Évekig használtam az angol nyelvet munkám során, jelenleg azonban egy budapesti művészeti iskola kommunikációs vezetőjeként már inkább csak a művészet mint meghatározó lételem az, ami dominál mindennapi szinten, még ha időről időre bevonzom az olyan munkákat is, ahol angolul beszélhetek.

Azt hiszem, a legfontosabb, amit az angol szak adott: egy olyan világlátást, ami nyitottá és érzékennyé tett a kultúrára, a művészetekre, az emberekre, a világra. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Emlékszem a szóbeli felvételim napjára. Annak ellenére, hogy akkor még az ’unemployed’ szinonimájaként csak a ’homeless’ jutott eszembe - a vizsgabizottság nagy derültségére -, remekül éreztem magam. Mentem a folyosón, beleszippantottam a levegőbe, és tökéletes biztonsággal tudtam: nekem itt nagyon jó dolgom lesz. Úgy is lett. Feledhetetlen, rendkívül inspiráló, az életemet alapvetősen meghatározó öt évet töltöttem ott. És hogy mit kaptam útravalóul? Még ma is élő, tápláló barátságokat, magabiztos nyelvtudást és kommunikációs készséget, kritikai gondolkodást, valamint egy haladó, nyitott, érzékeny, befogadó-elfogadó világszemléletet. Ami mind nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy olyan sajátos karrierutat járjak be, amely végül elvezetett a munkához, amit imádok. Mert hogy voltam tanár, multinál középvezető, jelenleg pedig az álmait megvalósító vállalkozó, akinek nagy szenvedélye a márkaépítés, és az, hogy megtanítsa az embereknek, hogyan segíti a karrierjüket a storytelling. És aki néhanap még mindig visszaszökik, hogy beleszippantson abba a bizonyos levegőbe.

A diplomám bejegyzése szerint „angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár” vagyok; ez a néhány szó azonban korántsem fejezi ki, mennyi mindent kaptam tanulmányaim öt éve alatt ettől a tanszéktől és oktatóitól. Soha nem kellett értelmetlen adatokkal bajlódnom, mégis szerteágazó ismeretekre tettem szert, mivel mindenekelőtt általános műveltséget, gondolkodásmódot, világlátást sajátítottam el az órák során. Tanáraink sokat követeltek, de ezért rengeteget is nyújtottak cserébe: igényességre, pontosságra, kitartásra neveltek minket, ugyanakkor mindig új területeket megnyitva előttünk bátor gondolkodásra ösztönöztek. Bízvást mondhatom, hogy volt TDK-s ként, PhD-hallgatóként, a doktori cím várományosaként és főiskolai tanársegédként még mindig azt a tudást (és remélem, szemléletet) nyújtom át tanítványaimnak, amit itt, Debrecenben én magam is felhalmoztam.

Minden téren szerencsésnek tartom magam, hogy Debrecenben kötöttem ki az angol-informatikus könyvtár szakon! Remek tanárok tanítottak. Két olyan külföldi (birminghami és antwerpeni) ösztöndíj után, melyeket angol szakosként nyertem el, az is bebizonyosodott számomra, hogy nemzetközi szinten is mennyire színvonalas a debreceni oktatás. A szakmai tapasztalatokon túl az egyik ilyen ösztöndíjnak köszönhetem angol páromat is, akivel Angliában telepedtünk le. Habár úgy tűnhet, angolul tudni Angliában nem nagy dolog, mégis úgy érzem, az angol szak alapozta meg a karrieremet. Akár tudományos jelentéseket kell írnom, akár egy bizonyos technologiát kell elmagyaráznom az egyetemi oktatóknak, az angol szakon kapott kommunikációs és nyelvi, na meg a pedagógiai tudás egyaránt segít ebben ma is!
[a képhez] Egyik kedvenc képem 2007-ből: volt angolos csoporttársakkal a Balatonnál (én középen vagyok).

Lehet, hogy George Gordon Byront nem ismerném fel egy sötét utcán, de úgy érzem, kaptam néhány olyan segítséget a Debreceni Egyetem angol szakán, melyek hasznosak számomra mindennapi életem során. Az, hogy gyakorlatilag az elejétől fogva ‘angolul kellett élünk’, tehát angolul kellett gondolkoznunk, és a kommunikáció nagy része is idegen nyelven zajlott, sokat segít ma is abban, hogy sokfajta közegben jól tudjam magam kifejezni. A tanszék hangulata és néhány meghatározó tanár a szellem szabad szárnyalásának és a tényekkel való aprólékos és hatékony munkának remek kombinációjára tanítottak, mely változatos területeken (a kreatív munkától a gyereknevelésig) segíti mindennapjaim. A sok (azóta már persze részben elfelejtett) tény elsajátítása mellett elsősorban egy szellemi kaland volt az egyetem.

Ha késő este elsétálunk a Debreceni Egyetem főépülete előtt, filmekből ismert angol kastélyra emlékeztet. Ez megadja az alaphangot az épületben elhelyezkedő Angol-Amerikai Intézet diákjainak a tanuláshoz. Gimnazistaként sokat gondolkodtam azon, hol tanuljak tovább, és most már tudom: életem legjobb döntése volt, hogy a DE-t tettem első helyre. Különösen hálás vagyok a brit tanszék tanárainak, akik nemcsak szakmai, hanem személyes fejlődésemet is nagyban elősegítették – az érdekes és változatos órák légkörét a tanárok emberközeli magatartása tette oldottá. Felejthetetlen élmény volt dráma specializációsként (mindenféle előképzettség nélkül) fellépni barátaimmal az angol nyelvű dráma fesztiválon. Erasmus diákként Angliában, ISEP diákként Amerikában tölthettem felejthetetlen hónapokat. Ugyancsak a brit tanszék (különösen Dr. Séllei Nóra, Dr. Bényei Tamás és a két megírt TDK) irányított a gender studies felé.

Az egyetemi évek "felejthetetlenek", "gyönyörűek" és "maradandó élményt nyújtanak" mindenkinek. Az egyetemen már felnőtt vagy, de még nincsenek felnőtt problémáid, a pénz nem számít túlzottan, bármerre nézel, jobbnál-jobb csajokat látsz, minden nap van buli, és még ha nagyon komolyan veszed, akkor is csak magaddal, a jegyeiddel, az ösztöndíjaiddal kell foglalkoznod. Kötelezővé tenném mindenkinek. Biztos, hogy jobb lenne a világ.
Viszont nagyon nem mindegy, hogy pontosan hol, és kikkel töltöd el ezt az öt, hat, vagy akár tíz "jó" évet. Négy éve dolgozom munkahelyen, és tapasztalom naponta, mennyi előnyt jelent az, hogy ilyen magas színvonalon, ilyen hihetetlenül jó tanárok társaságában tanulhattam. Az utolsó diploma megszerzésekor kell elkezdened igazán figyelmesen tanulni. A debreceni angol tanszéken olyan tudást szerezhetsz, aminek köszönhetően egész életedben jótanuló maradsz.