IMPORTANT information

írta: Patkó Petra Erika
[SCROLL DOWN FOR THE ENGLISH VERSION]

Tisztelt Hallgatóink!

Mivel a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt a hallgatókat nem lehet behívni az egyetemre, arra kell felkészülnünk, hogy a gyakorlati jegyek megszerzését és a vizsgákat ennek a körülménynek a figyelembevételével kell megszerveznünk. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a megváltozott helyzetben a szemináriumok lezárására és a vizsgák lebonyolítására is megtaláljuk a legjobb módszereket.

Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy minden szükséges információról időben tájékoztatást fognak kapni a hallgatók, képzésük/diplomaszerzésük/félévük teljesítése biztosított lesz.

Mindezek fényében a következőkről szeretnénk tájékoztatást adni ebben a körben:
- a gyakorlati jegyek távolsági oktatásban történő megszerzésének feltételeiről, amennyiben további információkkal kell pontosítani a már kiadott
tudnivalókat, a kurzus oktatója Neptun üzenetben fogja tájékoztatni a kurzusok hallgatóit (formák, határidők, értékelés szempontjai stb.) április 15-ig!
- a kollokviumok, vizsgák kapcsán szintén az adott oktató fogja Neptun üzenetben tájékoztatni a kurzus hallgatóit a vizsgáztatás menetéről, követelményeiről, a felkészülés módjáról, az értékelés szempontjairól stb. április 15-ig!
- az EYE vizsga, a záróvizsga, tanári zárószigorlat kapcsán is április 15-ig elküldünk minden információt, ami a felkészüléshez szükséges!

A vizsgák továbbra is a Neptunban kerülnek majd meghirdetésre vizsgaidőponttal együtt, és továbbra is érvényes, hogy adott vizsganapon csak a Neptunban feljelentkezett hallgató vizsgázhat.

Szakdolgozat:

Kiterjesztett, végső leadási határidő: 2020. április 27. 11. óra.

A szakdolgozat leadásának módja elektronikus: kérjük, a szakdolgozatot küldjék el e-mailben a témavezetőnek, illetve határidőn belül töltsék fel a DEA rendszerbe.
DEA feltöltéssel kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal kapcsolatban kérjük, keressék Patócs Eszter kollégánkat (patocs.eszter@arts.unideb.hu)

A megküldött és a DEA-ba feltöltött dolgozatnak azonosnak kell lennie, erről a hallgatónak az e-mailben nyilatkoznia kell.

A hivatalos információkat a félév során elsősorban Neptun üzeneteken keresztül juttatjuk el a hallgatóknak, kérjük, ezek mindegyikét figyelmesen olvassák el.
A további tudnivalókról folyamatosan értesítjük majd hallgatóinkat! Tudjuk, hogy ez mindenki számára egy nehéz időszak, igyekszünk mindezt figyelembe véve megtalálni a legjobb módját annak, hogy a félévet sikeresen zárhassuk.
Mindenkinek jó munkát, jó egészséget kívánunk!

Angol-Amerikai Intézet


Dear Students,
As during the epidemiological emergency, students cannot be requested to come to the university in person, the completion of seminar grades and exams must be organized in such a way that does not require students’ presence. We are working hard on finding the best methods and solutions for dealing with this situation.

First of all, we want to reassure everyone that you will get all necessary information in due time, you will be provided with all the means necessary to conclude this semester and be able to graduate.

In line with this, we would like to inform you about the following:
- If they haven’t already done so, instructors will inform students in each course in a Neptun message by 15 April about the course requirements for seminars conducted in distance learning form (ways of evaluation, deadlines, aspects of evaluation, etc.);
- in the case of exams, each instructor will send you information via a Neptun message by 15 April the latest about the exam process, requirements, ways to prepare for the exam, aspects of evaluation, etc.;
- We will send out all information related to the EYE exam, the state final exam, the teacher-training final exam also by April 15 the latest.

The exams will be announced in Neptun, along with the date and time of the exam, and only those students can take the exam who previously signed up for the specific date in Neptun (just as before).

Thesis:
Extended final submission deadline: 11 am, 27 April, 2020
Thesis submission is conducted electronically: please send your thesis to your supervisor by email and upload it into the DEA system. If you have any questions or problems with the upload process, please contact Eszter Patócs (patocs.eszter@arts.unideb.hu).

The theses submitted in email and uploaded to the DEA system must be identical, students have to confirm this in a statement sent in the submission email.

 

Last update: 2023. 06. 08. 11:03