Levelező alapképzés (BA)

Az Anglisztika BA program levelező változata a nappali képzéssel szinte teljesen megyegyezik, a nappali képzéssel együtt került akkreditálásra. Azzal, hogy a nappali és levelező képzésben a teljesített tárgyak azonosak (csak a teljesítés módja különbözik, a lentiek szerint), a nappali és levelező Anglisztika BA diplomák egyenértékűségét biztosítjuk.

Az eltérések

  • A kontaktórák  száma a nappali képzés óraszámának körülbelül 50 százaléka, vagy kevesebb (de legalább 30 százaléka). A többi tárgyat távoktatásban és beszámolós formában kell teljesíteni.
  • A kontaktórák órarend szerint péntekenként, napközben vannak. A kontaktórákon a részvétel  az adott szabályoknak megfelelően kötelező. 
  • A képzésben a hallgatóknak 2. éven az 50 kredites modulok közül  az Üzleti angol specializációt tudjuk felajánlani, 3. éven pedig kizárólag az amerikanisztika specializáció felvételére van lehetőség.

A fentiek kivételével mindenben a nappali Anglisztika BA képzés az irányadó. 

Megszerzendő kreditszámok
Képzési egység Kreditszám
Anglisztika kurzusok 116
Szakdolgozat 4
Szabadon választható kurzusok 10
Üzleti angol specializáció 50
Az anglisztika szakos diplomához szükséges összkreditszám      180

 

Ha itt nem találják meg a keresett információt, bátran böngésszék a honlapunkat, a felmerülő kérdéseikkel pedig forduljanak az intézet oktatásszervezőihez: hallgatói ügyintézés

További fontos információk megtalálhatóak a kari honlapon: btk.unideb.hu

Legutóbbi frissítés: 2024. 03. 26. 15:32