ERASMUS - Élménybeszámolók

Granada

  • Szilágyi Gusztáv
  • Anglisztika MA
  • 2013/14, őszi félév
  • Universidad de Granada

2013 szeptemberének elején az őszi félévre elnyert ösztöndíjjal a zsebemben és egy biztos kontakttal a granadai Erasmus Mentor-programból, viszont erősen hiányos spanyol nyelvtudással és biztos szállás nélkül érkeztem Granadába. Albérletet azonban meglehetősen könnyen, egy pár nap alatt lehet találni, rengeteg a hirdetés a városban, már ebből is látszott, hogy mennyire élénk a diákélet Granadában. Legalább egy középfokú spanyol nyelvtudás viszont mindenképpen szükséges, főleg az egyetemi ügyintézéshez, ami eléggé bonyolult, többkörös procedúra volt: ezt összeadva a „spanyolos” munkatempóval elég nehéz volt tartani az Erasmus-programban megjelölt ügyintézési határidőket. Az angol képzés struktúrája a Debreceni Egyemétől sok mindenben eltér (hosszabb a szorgalmi időszak; nagyobb óraszámban tanítanak többkredites órákat), emellett szakmai szempontból mindenképp ajánlom az andalúz egyetemet, a tanárok nagyon felkészültek, és több választott tárgy is rendkívül érdekes kitekintést nyújtott. Ráadásul az egyetem színvonala, a szakmai szempontok mellett maga Granada is rengeteg pozitívummal szolgál, nem véletlenül az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb város Spanyolországban: a pezsgő kulturális és diákélet a nagy nemzetközi közösséggel és az andalúz életstílussal együtt fantasztikus hangulatot kölcsönöz a városnak. Az Alhambra például mindenképp egy emlékezetes élmény marad, csakúgy, mint a flamenco-estek, az utcai zenészek, a parkok, és nem utolsó sorban az ingyen tapas. Bónuszként pedig szerencsés földrajzi helyzete miatt a Granadába látogatók akár egy napon belül túrázhatnak a Sierra Nevada havas hegyoldalain és élvezhetik a Costa del Sol strandjait.



Dortmund

  • Erdélyi Júlia
  • Anglisztika BA
  • 2015/16, őszi félév
  • University of Dortmund

2015/16 őszi félévét töltöttem el Németországban. Dortmundot leginkább az egyetem miatt választottam és a döntést, hogy itt tanuljak fél éven keresztül, később sem bántam meg, mivel egy igazi diákbarát város. Nagyon sok emberrel találkoztam a világ minden tájáról, hat hónap alatt pedig rengeteg mindent éltünk meg, együtt sírtunk, nevettünk és már alig várom, hogy újra találkozzunk tavasszal!
Németországban a tanítás csak október közepén kezdődik, de érdemes egy hónappal hamarabb kimenni, mert minden Erasmus hallgató részt vehet egy ingyenes nyelvi kurzuson. Mi nagyon szerettük ezt a három hetet, a tanárok profik és empatikusak voltak, sok adminisztratív feladatot segítettek elintézni, mindezt hét kreditért. A nyelvtudás fejlesztése mellett ez egy nagyon jó lehetőség az ismerkedésre is! Én is itt találkoztam a barátaim nagy részével (főként franciákkal, olaszokkal, spanyolokkal és németekkel, de jó barátságot ápolunk lengyelekkel és irániakkal, szírekkel is), s amint van már egy kisebb társaság, máris lehet önálló kirándulásokat szervezni, felfedezni a vidéket.
Ami a szállást illeti, lehetőség van albérletre, illetve kollégiumra, s bár az albérlet kicsivel kedvezőbb anyagilag (bár magyar viszonylatban sajnos ez is elég drága), szerintem a kollégium mégis jobban megéri, ugyanis a legtöbb koli nagyon közel van az egyetemi kampuszhoz, míg az albérletek többsége a belvárosban van. Illetve, a koliban általában más külföldi diákokkal lakunk, hihetetlen a légkör! Ha határidőn belül jelentkezünk, biztosan kapunk kolit. Én kb. 10 percre laktam az egyetemtől két francia és egy spanyol lánnyal. Mindenkinek volt saját szobája, illetve osztoztunk egy konyhán és két fürdőn.
Költségek terén az első hónap lehet nehéz, mert az ösztöndíj általában csak a második hónapban érkezik, ugyanakkor nagyon sok a kiadás. Saját zsebből kell megoldani az első havi kolit, illetve egy plusz 200-250 eurós kiadással is számolni kell. Utóbbi mindenképpen megéri, mert magában foglal egy diákbérletet a félévre, minden közlekedési eszközre (kivéve az IC-t), egész Nordrhein-Westfalen tartományban. Ez azért is nagyon jó, mert így ingyen utazunk a tartományon belül. Mi igyekeztünk ezt minél jobban kihasználni, nagyon szép helyek vannak a közelben, amiket érdemes felkeresni, Köln, Düsseldorf, Münster, vagy akár Amszterdam, csak hogy néhányat említsek. Ezenkívül megjártuk Belgium legszebb részeit és a híres müncheni Oktoberfestet is! Az utazásban nagy segítség lehet még a Dortmundi ESN is, akárcsak itthon, a kintiek is nagyon sok programot szerveznek nekünk, mint például közös filmvetítések, kirándulások, nemzetközi főzőestek és persze bulik!
A közösségi élet szintén nagyon jó, az egyetemi kampusz nagyon nagy, hatalmas a nyüzsgés, az ember sosincs egyedül! Szórakozni mind a kampuszon lévő bárokban, mind pedig a belvárosi éjszakai klubokban nagyon jól lehet. Ez már önmagában megalapozza a diákéletet, főként a többi Erasmus hallgatóval.
Végül azzal zárnám, hogy egy Erasmus félév rendkívül meghatározó élmény, el sem tudom mondani mennyi mindent kaptam ebben a 6 hónapban. Mind szakmailag, nyelvileg és emberileg is rengeteget fejlődtem, azokat, akik eddig csak itthon álmodoztak erről pedig csak bátorítani tudom!



Coimbra

  • Bajnay Flóra
  • Anglisztika BA
  • 2015/16, őszi félév
  • University of Coimbra

Az Erasmus+ ösztöndíj program keretein belül öt felejthetetlen hónapot tölthettem a portugáliai Coimbra városában. A legtöbb embernek, ahogyan akkoriban nekem sem, nem sok mindent mond a város neve. Annál nagyobb meglepetés volt szembesülni a kifejezetten tanulókra épülő város több száz éves hagyományaival, diákoknak rendezett fesztiváljaival és az éjjel-nappal "Harry Potter" köpenyeket viselő hallgatóival. Ennél jobb lehetőségem nem is lehetett volna: egy idegen ország, idegen nyelvi környezetében, ahol teljesen magamra voltam utalva, megtanultam saját lábamra állni. Hirtelen megnyílt előttem a világ. A rengeteg kikapcsolódás, utazás, számtalan lehetőség mellett azonban nem szabad elfelejteni, miért is vagyunk ott: tanulni. Egy másik egyetem tanítási szokásaiba is egy külön élmény volt belekóstolni. Örülök, hogy végül ezt a kis várost tudhatom magaménak első Erasmusos élményemként, ahol életre szóló barátságokat kötöttem, hiszen egy igazi nemzetközi család tagja lettem, akikkel elválaszthatatlanok voltunk a félév folyamán. Még szinte el sem mentünk, máris visszamenni tervezünk. 



Paderborn

  • Kovács Evelyn
  • Anglisztika MA
  • 2014/15, őszi félév
  • University of Paderborn

Erasmus ösztöndijjal egy szemesztert töltöttem Németországban, a Paderborni Egyetemen. A diák éveim egyik legjobb időszaka volt a kint eltöltött idő. Hálás vagyok a Debreceni Egyetemnek, hogy ilyen lehetőséget biztosított számomra. Hatalmas élmény volt. Barátokat szereztem a világ minden tájáról, más-más kultúrákat, embereket ismertem meg. Japán, olasz, kínai barátaim lettek, akikkel közösen főztünk és tanultam meg tőlük olyan ételeket készíteni, amikről még addig nem is hallottam. Az angol és német nyelvet minden nap használhattam, fejlődött a kommunikációs készségem és önállóbb, magabiztosabb lettem. Sokat segített a gyors beilleszkedésben, hogy német egyetemistákkal laktam együtt egy albérletben, ez nyelvtanulás szemontjából is hasznos volt. Az egyetem német DSH (Deutsche Sprachprüfung für den Hochschulzugang) nevű intenzív nyelvtanfolyama is nagyon tetszett, anyanyelvű tanároktól tanulhattam, rövid időn belül sokat fejlődött a német nyelvtudásom. A tanárok az angol tanszéken is kedvesek, felkészültek voltak, az órák is érdekesek és jó volt betekinteni a német tanítási módszerbe és tananyagba. Az egyetemnek van egy nagy könyvtára és adatbázisokhoz hozzáférése, amiket igénybe lehet venni, és egy Menza, ahol olcsón lehet ebédelni.
A német egyetemisták sokat foglalkoznak a külföldi hallgatókkal, az Eurobiz nevű diákokból álló szervezet sok közös kirándulást, partit, programot szervezett egyetemistáknak is kedvező áron. Együtt látogattunk el Münchenbe, a Neuschwanstein kastélyhoz, Berlinbe, Bonnba, Düsseldorfba, Kölnbe.

Nagyon jó dolog az utazáshoz az ugynevezett Semester ticket, amit a tanév elején lehet megvásárolni és egész félévben korlátlanul lehet használni a tömegközlekedési eszközöket egész Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. Én minden hétvégén más városba utaztam ezzel a jeggyel. Nagyon szuper volt, sok a környéken a látnivaló.

Örülök, hogy lehetőségem volt a Paderborni egyetemen tölteni egy szemesztert. Bár az elején kicsit féltem az új környezettől, nem bántam meg, hogy jelentkeztem, mert egy életre szóló élmény volt. Boldogan gondolok vissza a Németországban töltött időre.
 

Legutóbbi frissítés: 2023. 07. 28. 11:55