Modulzáró vizsga, záróvizsga (alapképzés)

 

MODULZÁRÓ VIZSGA a sávon, szakirányon

A szakirányos/sávos képzést 2 kredit értékű modulzáró vizsga zárja. A vizsga írásbeli részeként egy 5-12 oldalas, előre beküldött, a hallgató által alapképzési tanulmányai során angol nyelven elkészített és benyújtott (esetleg utólag angolra fordított), a jelentkező véleménye szerint képességeit és/vagy valamely érdeklődési területét jól bemutató, általa legsikerültebbnek tartott munkája szolgál (pl. esszé, házidolgozat, önálló munkaként is megálló szakdolgozat-fejezet vagy TDK-dolgozat fejezete). A benyújtott munka ne az oktató/témavezető által javításokkal/értékeléssel ellátott, hanem tiszta példány legyen.

A vizsga szóbeli része a vizsgázó általános szakmai intelligenciájának, az amerikanisztika és anglisztika (brit irodalom és kultúra illetve nyelvészet és kommunikáció) területén való tájékozottságának, motivációinak felmérését célzó, 15 perces beszélgetés. Ennek kiindulási pontja a vizsgázó által benyújtott dolgozat. A beszélgetés angol nyelven történik.



ZÁRÓVIZSGA

Záróvizsga követelmények a tanulmányaikat 2020/2021 tanév előtt megkezdett hallgatóknak

Záróvizsga-követelmények a tanulmányaikat 2020/2021 tanévtól megkezdett hallgatóknak

A záróvizsga áttekintése

  • I. Nyelvi készségfelmérés
    • I.1 Nyelvi készségfelmérés - írásbeli
    • I.2 nyelvi készségfelmérés - szóbeli
  • II. Szakmai ismeretek
    • II.1 amerikai országismeret (szóbeli)
    • II.2 brit országismeret (szóbeli)
    • II.3 nyelvészet és kommunikáció (szóbeli)
  • III.Szakdolgozatvédés

A vizsgázó teljesítményét minden esetben egytől ötig terjedő osztályzatokkal értékeli a bizottság. A végleges záróvizsga-eredmény a következő hat részjegy számtani átlagából alakul ki: írásbeli nyelvi készségfelmérés, szóbeli nyelvi készségfelmérés, brit országismeret, amerikai országismeret, nyelvészet és kommunikáció és szakdolgozat-védés. Ha bármelyik részjegy elégtelen, akkor a záróvizsga eredménye is elégtelen.

Az írásbeli vizsgának meg kell előznie a szóbelit; az előbbi sikeressége a szóbelire bocsátás feltétele. A záróvizsga eredményét a szóbeli vizsga végén az elnök közli a vizsgázóval.


A záróvizsga részletezése

I. Nyelvi készségfelmérés

A vizsga célja az, hogy az angol szakos hallgatók nyelvtudását szakképzésükhöz kapcsolódó témákban mérje. A Közös Európai Referenciakeret C1-es szintjéhez igazodva a következő funkcionális nyelvhasználat mérésére kerül sor:

  • Írott szöveg értése (információszerzés és érvek keresése): A vizsgázó minden részletében meg tudja érteni a szakterületéhez tartozó szövegek széles körét.
  • Írásbeli produkció: A vizsgázó világos és jól szerkesztett szövegeket tud írni a szakterületéhez kapcsolódó témákról, képes a lényeges és fontos kérdések kiemelésére, a nézeteket kiegészítő gondolatokkal, érvekkel és megfelelő példákkal fejti ki és támasztja alá, és megfelelő befejezéssel kerekíti le.
  • Beszédprodukció: A vizsgázó képes az adott témáról világosan és relevánsan beszélni; az altémákat összekapcsolni, valamint a témát lezárni. A vizsgázó jól használja széleskörű nyelvtudását, képes kiválasztani a közlésnek megfelelő nyelvi formákat és stílust. A grammatikai helyesség magas szintjét következetesen fenn tudja tartani folyamatos kommunikácóban is.

A vizsga a beszédértést elkülönülten nem méri. Ugyanakkor a szóbeli kommunikáció során a vizsgázónak követni kell tudni a vizsgáztatót, az elhangzott kérdésekre odaillően kell válaszolnia.

A nyelvi készségmérő vizsga részei: a vizsga két részből áll: írásbeli feladat (I.1) (tömörítés) és szóbeli vizsga (I.2).

I.1 Nyelvi készségfelmérés - írásbeli

Az írásbeli tömörítési feladat során a vizsgázó a BA program során általa választott specializációhoz, ill. az angol orientáción belül a választott sávhoz kapcsolódó szöveget kap.

Specializáció: amerikanisztika

Sávok: brit irodalom és kultúra; nyelvészet és kommunikáció

A 600-800 szavas szöveget a vizsgázónak 250-300 szóban kell összefoglalnia. Az értékelés analitikus skála segítségével történik a következő szempontok alapján: témakifejtés, szövegkohézió, nyelvi pontosság, nyelvi választékosság.

A maximálisan adható pontszám: 20 pont.

I.2 Nyelvi készségfelmérés - szóbeli

A szóbeli vizsgán a BA záróvizsga témaköréhez kapcsolódó szóbeli teljesítmény nyelvi megformáltságát külön értékelő pontozza. Az értékelés analitikus skála segítségével a következő szempontokra terjed ki: a szóbeli teljesítmény koherenciája és folyamatossága, a beszélgető partner követése, nyelvi pontosság, nyelvi választékosság.

A maximálisan adható pontszám: 20 pont

Az írásbeli és szóbeli nyelvi készségfelmérő vizsgán a maximálisan adható pontszámból (20-20 pont) az alsó ponthatár 60% (12 pont). Érdemjegyek a következő bontásban adhatók:

  • 0-11 elégtelen
  • 12-13 elégséges
  • 14-15 közepes
  • 16-17 jó
  • 18-20 jeles

II. Szakmai ismeretek

II.1 Amerikai országismeret (tételsor)

  1. The geography of the United States. Geographical regions and natural landscapes.
  2. Cultural regions in the U.S.A. Culture- and region-specific icons, emblems and images of America. Stereotypy. The contributions of literature and popular culture to the iconography of the U.S.A.
  3. The American system of government (1). Federal and state institutions. Checks and balances. The American Constitution and civil liberties. Constitutional amendments. The judicial system: the courts and the law.
  4. The American system of government (2). Political parties and the election system. The process of electing a president and the electoral college. Lobbyism.
  5. Race and ethnicity in America. The ethnic composition of the American population. Major ethnic groups and minorities. Civil rights movements in the U.S.A. The concepts of the melting pot, cultural pluralism, and multiculturalism.
  6. The US, the nation of immigrants. Immigration history and federal immigration policies—past and present.
  7. The empowerment of American women. Waves of feminism, the intersections of gender, race and class.
  8. Factors contributing to cultural stability: belief systems and myth structures. Ideologies of American destiny and identity. Manifest Destiny and New Manifest Destiny. Mission. Redeemer Nation. American ethnocentrism. Civil religion. Recent challenges to cultural stability.
  9. The survey of a historical period of your choice. Choose one of the following historical periods for your presentation: (1) the American Revolution; (2) the Civil War decade; (3) the "Gilded Age"; (4) the "Progressive Era"; (5) America between the two world wars; (6) the U.S.A. since 1945.
  10. Everyday life in the USA. Holidays in the United States. International, religious, and patriotic holidays. Iconic patriotic shrines in America. Entertainment and the mass media in the U.S.A. Television in U.S. culture. Popular culture. Advertising and the film industry.
  11. Regionalism and multiculturalism in North America.

II.2 Brit országismeret (tételsor)

  1. Major developments in the history of the four nations of the British Isles up to 1485 (The history of conquest and settlement. Wars in France. The first stages of the unification process.)
  2. Britain in the Early Modern period (1485-1800) (The Reformation. The Elizabethan religious settlement. The causes of the Civil War. The Glorious Revolution. The Hanoverians.)
  3. Britain’s changing role in the world (Foreign policy. Britain's wars, 1485 to the present. Empire and Commonwealth. Britain and the EU.)
  4. The British political system (Constitutional development. The electoral system. The party system. Parliament. The government.)
  5. Economy and society (Economic history. Economic policies. Social classes. Race relations.)
  6. The Educational system  (School history. The state school system. Public and other independent schools. The universities.)
  7. Religion in Britain (Religious history. The Church of England. Other religions, churches and religious movements.)
  8. Welfare (The origins of the welfare state. The NHS. The NHS reforms of the 1980s and 1990s. The benefits system.)
  9. Post-1945 political history up to 1970
  10. Post-1945 political history from 1970 to 1997

II.3 Nyelvészet és kommunikáció

Nyelvészeti tételsor a képzést 2020-ban vagy azután megkezdett hallgatóknak

  1. Fundamentals of language and linguistics
  2. The basics of speech production   
  3. Phonological processes and variation
  4. The structure of words
  5. Cross-linguistic variation in morphology
  6. Word classes
  7. Sentence structure
  8. Variation in syntax
  9. Basic concepts of semantics
  10. Word meaning
  11. Gricean implicature
  12. Stages of acquiring a language and the critical period
  13. From L1 to L2
  14. Socially conditioned variation
  15. Brain, mind and language

A fenti tételsor részletes változata, ajánlott irodalmakkal (a képzést 2020 után megkezdett hallgatóknak)

Nyelvészeti tételsor a képzést 2020 előtt megkezdett hallgatóknak


III. Szakdolgozat-védés

A záróvizsga-bizottság kérdéseket fog feltenni a szakdolgozattal kapcsolatban, ami azt a célt szolgálja, hogy a bizottság megbizonyosodjon: a szakdolgozat valóban a jelölt munkája, és a jelölt megfelelően tájékozott a szakdolgozat szűkebb szakterületén.

Legutóbbi frissítés: 2024. 03. 26. 15:27