Szerény becslések szerint ez az egyetem már körülbelül háromezer angol szakos tanárt képzett, beleértve az átképzős hallgatókat is. Közülük legtöbben még most is aktívan dolgoznak az oktatásban, diplomáciai szolgálatban, köztisztviselőként, a civil szférában, kiadóknál, könyvtárakban, a multinacionális és a magánvállalatoknál - sokan külföldön. Annak fényében, hogy milyen komoly hatása volt az ország fejlődésére a debreceni angol tanszéknek, talán meglepő is lehet, hogy Magyarország második ilyen intézményét elég későn alapították: 1938-ban, azaz öt évtizeddel a budapesti tanszék megalapítását követően, és csak néhány évvel azelőtt, hogy az ország - s vele együtt az egyetem is - belesodródott a második világháború zűrzavarába.
Fennállásának első két évtizedében az Angol Tanszék működését többször is megzavarták háborús események, rossz politikai döntések, létét fenyegető intézkedések és a nem megfelelő infrastruktúra. Ebben az időszakban azon túl, hogy igen szűkös forrásokból kellett létrehozni a kezdetekor a tanszéket, még a történelem és a politika is durván beavatkozott többször is a tudomány világába, így a tanszéknek kétszer is szinte hamvaiból kellett újjáélednie.
Az 1938-39-es tanévben indult be az angoltanári képzés a Debreceni Egyetemen: összesen nyolc hallgatóval és nagyon kis létszámú oktatói gárdával: Fest Sándor, a tanszékvezető munkáját eleinte egy, majd két kolléga segítette. De hatvanhat hónap sem telt el, és leállt az élet a Tanszéken: 1944 tavaszán a megszálló német hadsereg az egyetem főépületében verte fel egyik főhadiszállását, és az Angol Tanszéket, amely akoriban a földszinten helyezkedett el, a tüzérség több tucatnyi lovának istállójává alakították. Ugyanabban az évben egy másik tragikus esemény is megrengette a Tanszék életét: december 30-án Budapesten egy bombarobbanás következtében meghalt Fest professzor.