Hírek

Idén is megrendezte hagyományos Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK) a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara (BTK). A 163 résztvevő hallgató mindegyike nyertes, hiszen valamennyien kvalifikálhatják magukat a 2027-es Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megmérettetéseire. Okleveleiket 2026. május 11-én a Főépületben rendezett záróünnepségen vehették át.

Humaniora elnevezéssel angol nyelvű Facebook-oldal kezdte meg működését, amely a Debreceni Egyetemen (DE) művelt humán tudományokkal kapcsolatos híreket, eseményeket népszerűsíti. A Humaniora célja, hogy külföldön minél szélesebb körben mutassa be az intézmény oktatási és tudományos eredményeit, erősítve ezzel is a nemzetközi kapcsolatok építését hallgatói, oktatói, kutatói és tudományos szinten egyaránt.

Az ókori görög és római felirattani, papirológiai újdonságok álltak a középpontjában annak a kétnapos nemzetközi epigraphikai konferenciának, amelyet 2026. május 7-8. között rendezett a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Klasszika filológiai és Ókortörténeti Tanszéke. A Főépület Karácsony Sándor termében az alapító Németh György köszöntését követően a szakterület legkiválóbb hazai és külföldi képviselői számoltak be legújabb kutatási eredményeikről.

Idén második alkalommal szervezett közös lengyel-magyar nemzetközi történész szimpóziumot a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézete és a toruń-i Nicolaus Copernicus Egyetem Hadtörténeti Tanszéke Lengyelországban. Az angol nyelvű konferencia a modern kor történelmével foglalkozó szakemberek számára teremtett lehetőséget arra, hogy bemutassák kutatásaik legújabb eredményeit.

Hamarosan átvehetik oklevelüket azok a diákok, akik HSK nemzetközileg elismert kínai nyelvű szóbeli vizsgát tettek a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Konfuciusz Intézet szervezésében. Az eredményeket április 22-én hozta nyilvánosságra honlapján a kínai nyelvvizsgát szervező iroda, a Chinese Testing International.

A Debreceni Ady Endre Gimnázium csapata nyerte a DEbate angol nyelvű országos vitaversenyt, amelyet április 24-én rendezett meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézete. A döntőbe az ország számos pontjáról – Budapestről, Debrecenből, Pécsről, Kaposvárról és Pápáról – jelentkező iskolák közül a tíz legjobb csapat jutott.

Jelentős előrelépést ért el a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetének folyóirata a Scimago Journal & Country Rank minősítő rangsorában. Az évente két alkalommal megjelenő Hungarian Journal of English and American Studies két kategóriában Q2-es, további két területen pedig Q3-as minősítést kapott, tovább erősítve ezzel nemzetközi ismertségét és presztízsét.

Egész napos szakmai tanácskozást és workshopot szervezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar a fordító-tolmács mesterképzésben, valamint az Idegennyelvi Központ szakfordító képzésében részt vevő hallgatók számára április 22-én, szerdán az intézmény Főépületében. A rendezvény alkalmat teremtett arra, hogy a műhelytitkok és gyakorlati kérdések mellett a résztvevők megismerjék a 21. század kihívásait, köztük a mesterséges intelligencia alkalmazását a fordításban.

Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő előadás-sorozata. A téma ezúttal a középkori vallásosság, amelyről 2026. április 22-én, szerdán Ónadi Sándor, a DE Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola PhD-hallgatója tart előadást.

Hamarosan új, hibrid kurzus keretében ismerkedhetnek az Egyesült Államok történelmével a Debreceni Egyetem (DE) hallgatói. A program kialakításán egy tavaly, oktatási és kutatási projektek elősegítésére kötött együttműködési megállapodás keretében közösen dolgozik a DE Bölcsészettudományi Kar (BTK) Angol-Amerikai Intézetének oktatóival Earl Mulderink, a Southern Utah University (SUU) történészprofesszora.