Rangos elismerésben részesült a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézetének kínai igazgatója. A Tiencsini Idegennyelvi Egyetem vezetése az általuk működtetett hét intézmény vezetői közül 2025-ben Cui Xianjun-t tüntette ki az év legjobb kínai igazgatója címmel.
Hírek
Ismertették kutatási programjaikat és eddig elért tudományos eredményeiket az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program intézményi nyertesei. Az öt hónapos támogatásban részesült díjazottak számára a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatósága január 26-án, hétfőn a Főépület Karácsony Sándor termében rendezett szakmai tanácskozást, amelyen három szekcióban 18 előadás hangzott el.
Kutatási együttműködések, valamint oktatói és diákcserék lehetőségeiről egyeztetett a Debreceni Egyetemen tett látogatása során az Education University of Hong Kong delegációja. A sikeres kapcsolatfelvételnek köszönhetően várhatóan még idén tavasszal aláírhatják az erről szóló megállapodást a két intézmény vezetői.
Széles és részben megújuló képzési kínálattal, új szakokkal, nyelvtanulási és kulturális lehetőségekkel, tehetséggondozási programmal és a tanulmányok magasabb szintű folytatásával – mesterszakokkal és doktori iskolákkal – várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara (BTK).
Yesmina Khedhir’s public dissertation defence - 12.30, June 25, 2024
A 2023/24-es tanév I. félévében már hatodik alkalommal került megrendezésre a Karrieralapozó kurzus angol nyelven.
Az Angol Nyelvészeti Tanszék programja Dr. Tóth Ágostonnal, a "Kutatók Éjszakája 2023: Nyelvi és kulturális kalandok az Angol-Amerikai Intézettel" rendezvény keretében valósul meg.
The Hungarian Journal of English and American Studies welcomes all ...